bőrig ázott fák Tegnap résztvettem egy vizsgán, ami inkább összpót volt, minden esetre összehoztam egy 3-ast kizárólag a J.P.É.-mre hallgatva (józan paraszti eszemre..). Plusz beszélgettem egy szaktársammal, akivel még ezelőtt soha. A mai közgáz vizsgát meg sem írtam, mert nem engedte a tag, mivel nem voltam kiöltözve. Azistenbarma. Amúgy nagyon nem basztam fel magam ezen, mert amikor mondta, hogy don't, akkor leesett, hogy ő máskor is így tolta mindenkivel. Mikor próbáltam meggyőzni, hogy zuhog az esső és talán ezért nincs rajtam semmi olyan, csak az esőtől engem megvédő szerelés, plusz, hogy eleve rossz, ha már így áll hozzá, annyit tudott felhozni, hogy ezt nem ő, hanem a helyzet kívánja meg. A helyzet majdnem megkívánt egy arcbacsapást is. Talán beindul ez a masterelés is, de úgy tűnik rögös útján... talán már világít az alagút vége.
|
Sztivivel találkoztam ma és az esső végett beültünk Kubába. Rengeteg duma a felvételekről, ki-hogy-mit, minimális a múltról, több a jövőről, elsősorban zenezenezene. Ja és igen, most kevésbé vágtunk egymás szavába ;) |
Fable ja semmi extra a cím, csak Peti ezzel nyomul a gépén, ez egy ilyen kis szerepjáték bizbasz, a lényeg, hogy lehet benne fingani, de még böfögni is. Az utóbbit bénán, de az előbbi mindig feldobja a hangulat. Voltam suliban megírni a kis kémia (végülis) pótot. Igazából tökmindegy volt, hogy mit írtam rá, innen már megadta, szóval mehetek vizsgázni, ami azért kemény lesz. Ja és voltam Ofotértban is, venni kontaktlenyót. Megdícsértek, hogy milyen egészséges a szaruhártyám, ami nem csoda, mert mióta elvileg elhasználtam őket (kontaktlencsét), csak nagyon ritkán tettem be az utolsót (kontaktlencsét). A jobbszemem a gyengülés határán van, de nem kellett az erősebb, mert ugyan jobban láttam vele, már jött az az érzés, ami az erősebbeknél jönni szokott. Vigirí... vájling. |
Én vagyok a híres egyfejű Basszus és tényleg milyen kibaszott sokat számít, hogy milyen fülesen hallgatsz valamit! (Legalábbis ennyire ennyit?) A mókolatlan számokon is észrevettem, hogy sokkal jobban magával ragad, mert élettel telibbnek hallom az otthoni kis sony fülesen. A filipsz szar. Ráadásul amúgy a Deviszont első masterelt verziója is veretős. Tökre nem gáncs az a sok visszhang sem... Vagy csak már sokat hallgattam? :D Mindenesetre kezdenek alakulni a dolgok, csak ez teljesüljön időben is :)... Intézked& |
ó... és még esik és esik... durca. Na viszont mivel hamarabb hazajöttem, mert e héten már szerdán végeztem, tanulás helyet egyenlőre a Hollywoodi incidens-hez gyűjtöm a videó anyagot. Eközben a pop mélyebb bugyraiba is beleástam magam és rájöttem, hogy nagyon negatívan beteg. Persze ezt mindenki gondolja, és hiszi azok táborából, akiktől ez távol áll, vagy közönbösek, de beszarás. Jonas Brothers koncertek, Miley, Vanessa Hudgens, most jelenleg az új generácó és azt kell mondjam, hogy ez még cseppet sem olyan rossz. Például Britney Spears-nek volt egy olyan klipje, a 3 (a cenzúrázatlan verzióról beszélek), ahol olyat láthattunk, mint a Rammstein klipben, jah a Pussy. Csak a Rammstein klipben a zenekar tagjai kúrnak sorban, a Britney klipben pedig folyamatosan bevágást láthatunk arról, ahogy egy csávó két nővel basz. Na mindegy, nem (csak) ez az oka, amiért velejéig rohadt ez az egész popkultúra... Legalább jó alapanyagot szolgáltat a kliphez, aminek nyugi, nem az a célja, hogy ezeket bemutassa... :) Kár, hogy magyar (botrány)sztárokról nemnagyon találok jobb minőségű videókat. Bár végülis a szám Hollywoodról szól (egy Kiszel Tünde említést leszámítva), szóval annyira nemis gáncs. |
"Úgy fog vonaglani, mint egy kukac a horgon." [Ursula - A kis hableány]
|
(Mintha apámat hallanám: ezt úgy értem, hogy Orbán szavaiból apám tapasztalatait hallom vissza, hogy ő hogy élte, és elsősorban éli meg az elmúlt kb 20 évet.)
Talán tényleg lesz itt valami, vagy nemtom. Mindigis rühelltem a politikát, de érdekesnek tartom és időnként rá szoktam nézni a 3 legnagyobb párt honlapjára. A Jobbik eléggé szimpatikussá vált elsősorban Vona miatt, bár az ő stílusát azért szokni kell, mint ahogy szerintem Orbánét is. Viszont ma amit Gaudi-Nagy Tamásról láttam, attól kicsit visszahőköltem a Jobbiktól. A Jobbik elsősorban a szavazói egyes rétegeitől volt unszimpatikus (a buta állatoktól), de bíztam benne, hogy a pártban nemnagyon van ilyen ember. Van. Ez van. Amúgy sok jó dolgot képvisel és jó, hogy mindezt bátran, de vannak olyan dolgok, amit azért nem kéne, vagy nem így kéne. Az LMP. Velük azért nem foglalkozom nagyon, mert nagyon kicsik, és valahogy mindig az az érzésem náluk, hogy ők egy kis család, akik olyan lelkesen állnak és szólnak mindenhez, amihez nem értenek. A politikát nem érezni kell (Érzem!), ettől az egész szlogentől a falra tudnék mászni. Az MSZP. Ajjaj. Mesterházy még egész szimpatikus, de amikor ő is az ellenzékesdit játsza, akkor ott is kilóg az anti-intelligencia lólába. Az MSZP-ben még lehet találni egy-két jó embert, de alapvetően a párt rossz, és ez a gondolkodás nélküli hazugságosdi, meg hogy nem veszik észre magukat iszonyúan rémes. És még mindig, mindig ezt nyomatják. Mellesleg Gyurcsány nem tudom mit keres még mindig ott a patkó szélén... Ha már bújkálni akar, legalább ne még mindig csak egy sima rózsaszínű ingben tegye ezt, hogyha körülötte mindenkin sötét zakó van. A Jobbikot mondtam. A Fidesz. Hát Szijjártóval vannak gondok, ő nem áll stabil lábakon. Inkább talán olyan, minthogyha ő csak csapódna a párton belül a nagyokhoz és úgy valahogy az egész fura. Minthogyha sokszor nem tudná mit miért csinál. Talán ezért volt ő szóvívő. Varga Mihály is necces volt számomra mindig is, és ezt a dolgot, hogy kijelentette, hogy az ország a csőd szélén áll... Ezzel viszont úgy vagyok, hogy nem tartom hibának, bár ennek ellenére szerintem ő nem gondolt bele, mit okozhat ez. Természetes velejárója volt, hogy ez kihatott és gyengült a forint, a törlesztőrészletek nőttek... Én csak azt nem értem, hogy ez mért most történt meg (viszonylag ugrásszerűen), amikor ezt eddig is mindenki tudta, hogy valahol itt tartunk. Mellesleg amikor ezt ő kijelentette még csak körvonalazódott ez az egész utánaszámolósdi is. Ezzel (is) kapcsolatban ittvan mégegy videó lent, annak, aki bármennyire is hajlandóságot mutat rá, vagy mutatott már a fentire. Én például szoktam sok videót nézni, mostanában elsősorban a Jobbiktól, de azért az MSZP-től is, csak ott azért párszor nem jutok el odáig, hogy végignézzem, mert felbaszom magam egy nulla IQ-t belefektetett hazugságon. |
Hős vagyok ...legalábbis Svédországban. » KLIK' |
Helyzetjelent, és? Hagytam még vizsgát utcsó hétre, hogy majd akkor jól felkészülök rá. Nyugi. Mondjuk kémiára majdnem sikerült is, csak amikor felhívtam W. Gábort, hogy hogy is megy ez, megtudtam olyan infókat is, ami némi lazításra is adhat okot, hogy nem gáz, hogyha végülis nincs most meg, csak írjam meg, kövi félévben felvehető vizsgakurzusként. Megkaptam mindenféle jó infót, csak ezt nem kellett volna hallanom, mert szinte azonnal lenullázta a tanulásra fordított magamat. Pedig akár összehozhattam volna. Kár. Mindjárt megyek is megírni. Amúgy a vicc az, hogy a beugró kurvanehéz és ezen hasal el kb mindenki, ha bejut valaki onnan már laza. A beugrón képleteket kell vágni. 10-ből 6-ot vagy 7-et. Ezzel az a helyzet, hogy ha az egész alapját vágod, akkor igazából nem tudnak kibaszni veled. Na és idáig eljutottam, meg mindenféle egyéb öszefüggést vágok, csak a tanulás része hiányos. Szóval el kell hasalnom a beugrón, különben kurva nagyot égek :) |
A fociVéBé meg bekaphatja, mert míg egy hetet otthon hédereztem, mindig le kellett mennem nézni, akár csak egy gólra, vagy egész meccsre, így nehéz volt tanulni. Legalább lettek volna jó meccsek. Jó, egy volt. Tök jó másra fogni. |
|
1139 bejegyzés 120 kiemelt (10.5%) 147 okosság (12.9%)
|